Ezek járulnak ahhoz, hogy gördülékenyen, és izgalmasan zajlanak az általunk szervezett képzések. A tanfolyamminden felkészülési napján újabb és újabb nézőpontokat, más és más technikákat ismerhetünk meg a mesterektől. Jelentkezz mostés szerezz gyorsan Államilag Elismert képesítést, bizonyítványt könnyedén, akár munka mellett!
Az állatgondozó általános állattenyésztési szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges, fizikai és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakember, aki irányítás alatt képes munkát végezni. Feladata a gazdasági állatok (szarvasmarha, juh, kecske, sertés, baromfifajok) gondozása, takarmányozása az állathigiéniai, állatjóléti, munka-, tűz- és környezetvédelmi követelmények betartásával. A részszakképesítéssel rendelkező képes gondozni az állatokat, tartástechnológiai feladatokat végrehajtani, állatot takarmányozni (etetni, itatni), az állattartás gépeit működtetni, gépet, épületet, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni, környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani.
Szakmai irányítás mellett részt vesz a gazdasági állatok tartásával és tenyésztésével, értékesítésével kapcsolatos feladatok megvalósításában, elvégzi a számára megjelölt egyszerű vagy idényjellegű mezőgazdasági munkafeladatokat a gazdasági állatok tartásával és tenyésztésével, értékesítésével kapcsolatban.
Az „állatgondozó” a gazda 4 0811 17 04 kapcsolódó részszakmája.
Megkülönbözteti a fő állományalkotó fafajok terméseit, magjait, ismeri a különféle fafajok magjának érési és gyűjtési idejét. Szaporítóanyagot gyűjt, csemetét nevel. Erdősítést, erdőtelepítést és erdőfelújítást végez, ápolja az erdősítéseket.
Közreműködik az állománynevelési munkákban. Az Erdőművelési munkákat az erdészetben alkalmazott kézi eszközökkel végzi. Részt vesz a biotikus és abiotikus károk felszámolásában. Tevékenységét a munkavédelmi, a környezetvédelmi és a természetvédelmi előírások betartásával végzi.
Az „Erdőművelő” az erdőművelő-fakitermelő 4 0821 17 01 kapcsolódó részszakmája.
A virágdekoratőr fő feladata különféle üzleti, kulturális és családi események, rendezvények alkalmi és tartós díszítése virágokkal, növényekkel, kellékekkel, valamint szállodák, éttermek, bemutatótermek külső és belő dekorációjának elkészítése, továbbá kirakatok, üzletek berendezésének tervezése és kivitelezése.
A klasszikus virágkötészet szabályainak és törvényeinek ismeretén túl haladó szinten képes alkalmazni a téralakítás szabályait is. Otthonosan mozog mind a történelmi stílusok, mind a 20. és 21. századi divat- és stílusirányzatok között.
A virágdekoratőr folyamatosan nyomon követi az új trendeket, divatirányzatokat, képezi magát, tájékozódik az újdonságokról. Felméri a megrendelők igényeit, figyelembe veszi elképzeléseiket, ezek alapján megtervezi a rendelkezésre álló tér, helyiség dekorációját, látványtervet, valamint árajánlatot készít, szükség esetén kompromisszumos megoldásokat ajánl.
Szerződéseket ír árajánlat alapján. A virágdekoratőr ismer, és munkája során használ különféle digitális eszközöket, programokat, alkalmazásokat, melyek közül a megrendelő igényéhez alkalmazkodva választja ki a megfelelőt. A virágkötészetben használt klasszikus technikák mellett alkalmaz egyéb téralakító, szerkezetépítő és díszítő technikákat is (pl.: fóliavágás, transzferálás, szerelés, fúrás, ragasztás, festés, varrás, decoupage, kötés, horgolás, laminálás).
Műszaki segítséget nyújt a felhasználók részére közvetlenül vagy telefonon, e-mailben vagy más elektronikus eszköz segítségével, többek között szoftverrel, hardverrel, számítógépes periféria berendezésekkel, hálózatokkal és internettel kapcsolatos problémákat diagnosztizál és old meg, illetve iránymutatást és támogatást nyújt a különféle rendszerek üzembe helyezését, telepítését és karbantartását illetően.
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig : info@felnottkepzes.hu : http://www.felnottkepzes.hu/
Modello Módszertani és Képzési Intézet –Demencia gondozó tanfolyam becsatlakozás
Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk! – www.felnottkepzes.hu
A Növényházi munkás termesztő-berendezésekben zöldségtermesztési feladatokat lát el. Zöldségnövényeket szaporít, ültet, növényápolási és növényvédelmi munkákat végez. Közreműködik a termesztő-berendezések létesítésénél, karbantartásánál. A termesztő- berendezések gépeit üzemelteti, használja, karbantartja.
A kertészeti gépeket, eszközöket, szerszámokat használja, karbantartja. Betakarítja, válogatja, osztályozza, tisztítja, csomagolja a termesztett zöldségnövényeket. Munkavégzése közben betartja a tűz-, munkavédelmi- és környezetvédelmi előírásokat.
A „Növényházi munkás” a Kertész 4 0812 17 05 kapcsolódó részszakmája.
Gyümölcstermő növényeket, szőlőt, zöldségnövényeket telepít, elvégzi a felnevelésük alapvető munkáit, a termőkorú gyümölcsfák és a szőlő fenntartó- karbantartó technológiai műveleteit, az éves ápolási munkákat.
Betakarítja a kerti haszonnövényeket. Munkavégzése közben betartja a tűz-, munkavédelmi- és környezetvédelmi előírásokat.
A „kerti munkás” a kertész 4 0812 17 05 kapcsolódó részszakmája.
Az Aranykalászos gazda általános mezőgazdasági szakismeretekkel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez elengedhetetlen elméleti, fizikai és gyakorlati felkészültséggel, a vállalkozói tevékenységhez szükséges alapismeretekkel rendelkező szakember. A mezőgazdasági termelési feladatokat gazdaságosan, szakszerűen, környezetkímélő módon végzi, ismeri az állattartás, a szántóföldi növénytermesztés és a kertgazdálkodás alapjait.
Képes a talaj előkészítést, vetést, növényápolást, a talaj termőképességének fenntartásával kapcsolatos feladatokat ellátni, az élelmezési és a takarmányozási célra termesztett növényeket betakarítani, tárolni, tartósítani, állatjólléti és -higiéniai, tartástechnológiai feladatokat végrehajtani, állatot szaporítani, takarmányozni, zöldségtermesztési, gyümölcs- és szőlőtermesztési feladatokat ellátni, mezőgazdasági munkagépeket, építményt karbantartani, egyszerű javítást végezni, környezet-, tűz- és munkavédelmi előírásokat betartani és betartatni, kereskedelmi, vállalkozási, szervezési és ügyviteli tevékenységet végezni, önálló agrárgazdasági vállalkozást működtetni.
Az Aranykalászos gazda tevékenységi körének ellátásához szükséges a mezőgazdasági vontató vezetésére érvényes vezetői engedély, amelynek megszerzésére – külön hatósági vizsga keretében – a képzés alatt lehetőség van.
Az „Aranykalászos gazda” a Gazda 4 0811 17 04 kapcsolódó részszakmája.
Munkavégzése közben betartja a tűz-, munkavédelmi- és környezetvédelmi előírásokat. A „Növényházi munkás” a Kertész 4 0812 17 05 kapcsolódó részszakmája.
A pék sütőipari üzemekben termelési tevékenységet végez. Mézeskalácsot készít. Felelős a technológiai, higiénia, munkavédelmi és egyéb vonatkozó jogszabályi követelmények betartásáért.
Érdeklődni: 06-70/676-6835 | 06-30/733-7538 | 06-30/636-6852 /H-P : 08:00 – 16:30-ig : info@felnottkepzes.hu : http://www.felnottkepzes.hu/
Modello Módszertani és Képzési Intézet –Pék tanfolyam becsatlakozás
Felnőttképzés – MODELLO Tudást adunk! – www.felnottkepzes.hu
Mezőgazdasági munkás, Mezőgazdasági munkás tanfolyam, Felnőttképzés
A Mezőgazdasági munkás általános, alapvető mezőgazdasági szakismerettel, a mezőgazdasági munkák végzéséhez szükséges, fizikai és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakember, aki irányítás alatt képes a szakszerű munkafeladatok ellátására, az egyszerű mezőgazdasági munkák végzésére.
A részszakképesítéssel rendelkező földmunkát, talajelőkészítést, talajmunkát, vetést, palántázást, ültetést, növényápolást végez, ellátja a talaj termőképességének fenntartásával kapcsolatos feladatokat, betakarítja, válogatja, tisztítja, tárolásra előkészíti, tartósítja, tárolja az élelmiszer- és takarmány céljára termesztett növényt, elvégez gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztési alapfeladatokat, irányítás mellett állatot gondoz, takarmányoz, elláthat tartástechnológiai feladatokat, gépet, épületet, építményt karbantart, egyszerű javításokat végez, betartja, a környezet-, tűz- és munkavédelmi, a személyi és élelmiszer higiéniai követelményeket, előírásokat.
Szakmai irányítás mellett, részt vesz a szántóföldi és kertészeti (gyümölcs, zöldség, szőlő) növények termelésével, gazdasági állatok tartásával és tenyésztésével, értékesítésével kapcsolatos feladatok megvalósításában, elvégzi a számára megjelölt egyszerű vagy idényjellegű mezőgazdasági munkafeladatokat.
A „Mezőgazdasági munkás” a Gazda 4 0811 17 04 kapcsolódó részszakmája.
Gyakorlati jártassága van a hang- és rendezvénytechnikában, érti az alkalmazott berendezések működését és kezeli azokat. Jártas a klasszikus és modern zenei műfajokban, munkája nyomán műszaki ismeretei segítségével hozzájárul a művészeti produkciók kiteljesedéséhez az élő hangosításban.
A szükséges alapismereteken felül hatékonyan alkalmazza a mikrofonozási ismereteit a hangosítás során. A végzett szakember hangtani, hangszerakusztikai, zeneelméleti, műfajismereti, hangzástörténeti, hangesztétikai, hangtechnikus etikai, angol műszaki nyelvi ismeretei birtokában rendezvény, monitor és közönség hang keverést végez.
Vezető mérnök irányítása alatt komplex hangtechnikai feladatokat csapatban lát el. Együtt dolgozik a társ szakterületek (látvány, média, színház) képviselőivel. Információkat gyűjt az új produkciók hangtechnikai igényeihez. A munkájával összefüggő dokumentációkat készít, kezel.
A „hangosító” a hangtechnikus 5 0211 16 13 kapcsolódó részszakmája.
A Kishajóalkatrész-javító munkájával nagymértékben hozzájárul a hajók pénzbeli értékének és fizikai állagának megőrzéséhez. Az értékmegőrzés érdekében fahajókat, műanyaghajókat és fémhajókat javít, egyéb kapcsolódó eszközök, alkatrészek cseréjét, javítását, felújítását végzi. Felméri az elvégzendő munkákat és javítási sorrendet állít fel a technikai feltételek, az elvégzendő műveletek, az anyagok és eszközök biztosításának figyelembevételével. Meghatározza a javításhoz, karbantartáshoz szükséges időt. Előkészíti a javításhoz szükséges anyagokat, eszközöket és gépeket.
A költségekről árajánlatot készít, kommunikál az ügyféllel, majd a megrendelővel szerződést köt. Munkája során használja az informatikai eszközöket, felületeket. Ügyviteli alapfeladatokat lát el. Elvégzi a szükséges javítási munkákat. Kitakarítja a hajót és kezeli a keletkezett hulladékot. A javítás során ellenőrzi az elvégzett munka minőségét. A hajót, a javítási munkákat átadja a megrendelőnek. A munkafolyamatokban a szakma szabályai szerint alkalmazza a munkabiztonsági-, egészség-, tűz- és környezetvédelmi előírásokat.
Az „kishajóalkatrész – javító” a kishajóépítő és – karbantartó 4 0722 15 03 kapcsolódó részszakmája.
A Bolti előkészítő képes kereskedelmi egységekben az áruk raktárból való kijuttatását, a polcok és rakodóterületek feltöltését, az áruk és a raktár, illetve a rakodóterületek tisztán és rendben tartását végzi. A raklapon, konténerben vagy egyéb módon tárolt árut átveszi, a szállítói csomagolásból kicsomagolja. Ellenőrzi az árut és a csomagolás sérüléseit jelzi a vezetőjének. A megadott szempontok szerint csoportosítja és rendezi a termékeket. Az árut kijuttatja a raktárból, az árut rekeszekbe és polcokra rendezi, a polcokat feltölti.
Címkézést végez, illetve a megfelelő tájékoztató táblákat, feliratokat kihelyezi a polcokra. Figyeli az áru fogyását és szükség esetén pótolja a fogyóban lévő termékeket, gondoskodik az időbeni feltöltésről. Másodlagos kihelyezéseket (például bejárat, kínálópult) épít és lebont. Szétválogatja és a helyére viszi a visszárut (a vevők által a pénztárnál, vagy a boltban nem az eredeti helyén hagyott árut) és kezeli a szállítói visszárut. Kezeli az árumozgató eszközöket, a raktár számítógépeit és kapcsolódó egységeit, vonalkódleolvasót használ.
A „Bolti előkészítő” a Kereskedelmi értékesítő 4 0416 13 02 kapcsolódó részszakmája.
A Háztartásvezető közreműködik a gyermek számára nevelést/gondozást biztosító intézmény nevelési/gondozási tevékenységének elvégzésében. Segíti a kisgyermekek teljes körű ellátását, testi és pszichés szükségleteik kielégítését; nevelésük, fejlődésük támogatását az erre a korosztályra szakosodott gyermekintézményekben önállóan végzi. Az ellátottaknak mindennapi életviteléhez segítséget nyújt, különösen a takarítás, a gondozás, a beteggondozás, a mosás, a bevásárlás és a főzés területén. (Háztartásvezető tanfolyam) A gyermekeknek megtanítja a testi, személyi gondozásukból adódó teendőket (fürdetés, öltöztetés, ruhacsere, ruházat javítása, ágyazás, ágyneműcsere, tisztítószerek biztosítása, mosás, takarítás, vasalás, étkeztetés), és ellenőrzi azok végrehajtását. Végzi a napi takarítást, az időszakos nagytakarítást. Biztosítja a kulturált étkezés feltételeit (terítés, asztalleszedés, étel konyháról történő átszállítása, étkezés utáni mosogatás), ügyel az élelmiszertárolás előírásainak betartására, a konyhai higiéniára.(Háztartásvezető tanfolyam) Segíti az óvodapedagógus, nevelő tevékenységét. Felelősséget vállal a rábízott gyermekekért, a nevelés folyamatában hozott döntéseiért és gondozási tevékenységének következményeiért. Empátiával fordul az ellátottakhoz és családjaikhoz, szakmai felkészültsége alapján hitelesen tudja a családok felé közvetíteni az ellátottak nevelésével, fejlődésével kapcsolatos tudását, ismereteit. Tiszteletben tartja az ellátottak személyiségét, megfelelő toleranciával rendelkezik a mássággal kapcsolatban. (Háztartásvezető tanfolyam) A területen dolgozó és vele együttműködő szakemberekkel személyesen, valamint alapvető infokommunikációs, digitális eszközök lehetőségeit is alkalmazva tart kapcsolatot, működik együtt A „Háztartásvezető” a Gyermek- és ifjúsági felügyelő 4 0922 22 01 kapcsolódó részszakmája.
A Pénztáros különböző kereskedelmi egységekben elszámolja a vásárlás ellenértékét, korszerű pénztárgépeket, áruvédelmi eszközöket, digitális mérleget és egyéb berendezéseket kezel.Készpénzes fizetésnél átveszi a készpénzt, ellenőrzi az összeget, visszaad belőle, a pénz váltásával kapcsolatos teendőket végzi.
Hitelkártyával való fizetésnél ellenőrzi a hitelkártyát,kezeli a pénztári számítógépes terminált. Nyugtát készít, számlát állít ki. Udvariasan kommunikál a vásárlóval, köszönti, tájékoztatja,panasz esetén segítséget nyújt.Biztosítja az áru- és vagyonvédelmet, alkalmazza a szigorú számadási előírásokat a pénzkezelés során.Műszakkezdéskor és -végzéskor ellenőrzi a pénztárban levő pénzkészletet és elszámol vele. Pénztárjelentést készít, elszámol a bevétellel.
A „Pénztáros” a Kereskedelmi értékesítő 4 041613 02 kapcsolódó részszakmája.
Az Égéstermék elvezető szerelő feladata a különböző hőtermelő berendezési tárgyak égéstermék elvezető rendszerének megszerelése.
Kondenzációs gázkazánok esetében nem pusztán a füstgázelvezető rendszert építi ki, hanem az égéshez szükséges levegő bevezető csőhálózatot is agyártói és tervezői útmutatások alapján.
Beszereli alégellátást biztosító berendezéseket. Elvégzi a szükséges tömörségi próbát az égéstermék elvezető rendszeren. A szükséges járulékos elburkolási, karbantartási berendezéseket beszereli.
Az “Égéstermék elvezető szerelő” a Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő
A Csőhálózat-szerelő a tervrajz alapján önállóan kivitelezi az ivóvíz- és csatorna vezetékhálózatot; szakmai irányítás mellett elvégzi a fűtési-, hűtési- vagy gáz vezetékhálózat kivitelezési munkáit.
Kivitelezi a csőkötéseket, szereli a csövek rögzítését, kialakítja a vezetékek hőszigetelését. Beköti a vízfogyasztó- és szennyvíz kibocsátó szerelvényeket; csatlakoztatja a csőhálózatra a különböző szerelvényeket.
A “Csőhálózat-szerelő” a Víz- és csatornarendszer-szerelő 407320704 kapcsolódó részszakmája.
A zsaluzó, állványozó szakember építészeti terveket olvas, ismeri a zsaluzáshoz, állványozáshoz szükséges anyagok főbb jellemzőit és az azok építéséhez szükséges főbb technológiai folyamatokat.
A napi munkavégzéshez szükséges szerszámokat, eszközöket, kisgépeket szakszerűen használja. Csapatban dolgozva maradandó, látványos szerkezeteket alkot, szívesen dolgozik magasban és a szabadban is.
Helyszíni felmérés vagy tervdokumentáció alapján meghatározza a zsaluzatokhoz és állványokhoz szükséges anyagok mennyiségét. Ismeri és tudatosan betartja a zsaluzási és állványozási munkák munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi szabályait. Az alapvető irodai szoftvereket alapszinten kezeli. A kivitelezés során keletkezet hulladékokat a vonatkozó előírásoknak megfelelően szállítja, tárolja.
Az „Zsaluzó, állványozó” az Építőipar 4 0732 08 01 kapcsolódó részszakmája.
A szobafestő szakember feladataa terveknek, és a műszaki leírásnak megfelelően,különféle anyagú és tulajdonságú külső és belső, új és régi felületeken bevonatrendszert alakítaniki,illetve újítanifel.
Eközbenhagyományos és modern technikákat, anyagokat, eszközöket, szerszámokat, gépeket használ.Afelületeket kreatív módon díszíti és megóvja a környezeti hatásokkal szemben. A megfelelő bevonatrendszer kialakításához elengedhetetlen a szakszerű felületdiagnosztika, a felület, előkészítése, előkezelése.
Tevékenységét a kézi és gépi festési technológiák alkalmazásával önállóan,a munka–, környezetvédelmi–,és biztonsági előírások betartásával végzi.
A “Szobafestő”a Festő, mázoló, tapétázó 4 0732 06 05 kapcsolódó résszakmája.
A falazó kőműves építészeti és tartószerkezeti terveket olvas és értelmez. Ismeri és betartja a kivitelezési munkafolyamatok sorrendiségét, különös tekintettel a falazási munkákra. Eszközöket, kézi szerszámokat, villamos kéziszerszámokat, építőipari kisgépeket biztonsággal kezel.
A falazó kőműves munkák végzéséhez szükséges építő– és segédanyagokat ismeri, azokat szakszerűen használja. Felkészül az önálló, illetve csoportos felelős munkavégzésre. Tervdokumentáció alapján, irányítással részt vesz az egyszerű épületek és a falazott kőműves szerkezetek helyének kitűzésében. Alépítményi szerkezetek talajpára és talajnedvesség elleni szigetelését végzi bitumenes szigetelőanyagokkal.
Tervdokumentáció alapján kő, kerámia, pórusbeton és beton anyagú falszerkezeteket épít. Falazó munkaállványt épít és bont. Ismeri az épületszerkezeteket és azok csomópontjainak
kialakítási szabályait, betartja a vonatkozó tartószerkezeti és hőtechnikai szabványok előírásait. Látszó téglaburkolatú réteges falszerkezetet épít.
Bontási terv alapján falszerkezeteket bont, falszerkezetekben utólagos nyílásáttöréseket, nyílásáthidalásokat alakít ki. Helyszíni felmérés és/vagy tervdokumentáció alapján meghatározza a falszerkezetek megépítéséhez szükséges anyagok mennyiségét. Egyéni védőeszközöket használ. A falazó kőműves munkák munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi szabályait ismeri, és azokat tudatosan betartja.
A “Falazó kőműves” a Kőműves 4 0732 06 08 kapcsolódó részszakmája.
A munkavállaló a fém-, a műanyag-, a papír-, az elektronikai-, valamint az üveghulladék feldolgozás és –hasznosítás területén lát el feladatokat. Munkája az egyes hulladékfajták megkülönböztetése, mintavétel és a minták jellemzőinek egyszerű vizsgálata.
A munkavégzés során válogatási, kezelési, anyagmozgatási feladatokat lát el, és ezekkel összefüggésben betartja a környezetvédelmi, munka- és tűzvédelmi előírásokat. Egyes tevékenységeihez adminisztrációs feladatok is kapcsolódhatnak. Munkáját elsősorban üzemi körülmények között végzi. A „Hulladékválogató és –feldolgozó” a Hulladékfeldolgozó munkatárs 4 0712 14 01 kapcsolódó részszakmája.